Lizzy

A sárkányok földje a messzi messzi Északon, annak is egy eldugott kis szegletében található egy nagyobbacska szigeten, melyet mindenki úgy ismer a Halál szigete. Az emberek aggatták rá ezt a nevet már sok száz évvel ezelőtt, mivel olyan legendák és történetek keringtek róla, hogy aki eme földrészre lép, az többet élve nem hagyja el azt. Persze az is lehet, hogy soha senkinek nem sikerült eljutnia odáig, mivel a hely körül mindig hatalmas szelek tomboltak, a viharok mindennaposak voltak, az azt körülvevő zátonyok pedig tökéletes halálcsapdák voltak az arra járó hajósoknak. 

Az egyszerű emberek pontosan ezért inkább megkerülték ezt a zord részét a tengernek és tovább hajóztak egészen a szomszédos területekig. A különböző történetek és mesék száma pedig évről évre nőttön nőtt, akárhányszor egy bátor fiatal úgy döntött, hogy felfedezi magának a rejtelmes Halál szigetet. 

A szigetet onnan lehetett könnyen felismerni, hogy egy hatalmas nagy hegy volt annak közepén, egykoron lehetett akár működő vulkán is, de mára már békés álomba merült. A formája azonban annyira jellegzetes volt, hogy mindenki könnyedén felismerhette már messziről, anélkül hogy bármilyen veszélybe sodorta volna magát.  A hegynek ugyanis három csúcsa volt, mind pontosan egy magasságban. 

Az emberek mit sem sejtettek az általuk csak Halál szigetként emlegetett kis földrészről, hogy valójában kik is lakják azt. A sziget lakói a bolygón maradt kevéske különleges lények csoportjához tartoztak. A sárkányok egyik legősibb faja lakta ezt a szigetet, a szél sárkányok nemzetsége.

A szigeten az éppen hogy tojásból kibújt apróságoktól az igazán aggastyánokig, akik már a kilencszázkilencvenkilencedik életévüket taposták is megtalálhatóak voltak sárkányok. 

Történetünk a kis Lizzyről fog szólni, aki kiskorában pont ugyanolyan volt mint a többi kissárkány, bőre még nem volt olyan kemény, páncélszerű mint a felnőtteké, csak gyenge szaru pikkelyek borították. Mint minden kis sárkány még ő sem rendelkezett a szél erejével, azt majd csak kamasz korukban, a felnőtté válás útján hívják elő magukból, amikor már kellő tudást sajátítottak el, annak irányításhoz. Az erő mindannyiukban ott szunnyadt, csak meg kellett tanulniuk kezelni, de erre a fiatalok még ráértek, hiszen a felnőttek egyként védték őket minden külső veszélyforrástól, de leginkább az emberektől. 

Az első amit minden sárkánynak meg kell tanulnia az a repülés. Itt adódtak Lizzy első problémái, bár ezt akkor ő még nem fogta fel olyan nagy problémának, inkább csak zavarta, hogy a többiek sokszor kinevették, amiért neki nem ment elsőre a repülés. Irigykedve nézte a korabeli sárkányokat, aki hamar elsajátították a szárnyalást, aztán a légszörfölést, széltölcsér és örvény létrehozását, és egyéb csodás dolgokat, amikről ő csak álmodott.  

Már igencsak benne volt a kamaszkorban, amikor végre nagy nehezen sikerült neki az első sikeres repülése, amikor nem zuhant bele a vízbe. Lizzy nagyon megörült ennek, mert végre nem érezte magát teljesen kívülállónak. Nagyon sokat gyakorolt nap mint nap, csak hogy végre ő is a többiekkel játszhasson égi focit a felhők felett ahol az emberek nem láthatták őket. 

A szülei egyáltalán nem nehezteltek rá, sőt minden nap elmondták neki, mennyire szeretik és mennyire büszkék rá, hogy nem adja fel. A kitartó munkának előbb vagy utóbb meg lesz a gyümölcse. A szüleinek végül is igaza lett. 

Szívében hatalmas örömmel repült a szürke felhők fölé, amit a szülők hoztak létre hogy csemetéik biztonságban játszhassanak. Bár mindig voltak őrsárkányok, akik figyelték az emberek közeledtét ettől függetlenül is minden sárkány fontosnak tartotta azt, hogy erre ügyeljen. A gyerekek még szertelenek voltak, a játék heve elsodorta őket, így biztonságosabb volt őket elrejteni. 

Mikor Lizzy a felhő fölé ért, társai ámulva pillantottak rá és a labdaként használt óriási alma már a tenger felé zuhant. 

 – Mi van kis nyomi, csak sikerült végre megtanulnod – röhögött fel a csapatból Zed, a legnagyobb szájú sárkány srác és persze a többiek követték a példáját és rögtön ők is röhögni kezdtek. 

 – Mi van? Azt hitted ha végre repülsz beveszünk a csapatba és te is közénk fogsz tartozni? – kérdezte Via az egyik sárkány lány, aki pont Zed mellett lebegett. 

 – Igen – suttogta Lizy könnyekkel a szemében. 

 – Annyira bugyuta vagy, nézz már magadra. Akár hogy vesszük kilógsz a sorból – folytatta Zed a további piszkálódást. 

 – Kilógsz a sorból – helyeselt a Zedtől távolabb lévő Pete. 

 – Még a színed se olyan mint a miénk, fehér vagy, egy fehér sárkány, már ha sárkány vagy egyáltalán, a repülés se akart összejönni, pedig minden sárkánynak a vérében van – csúfolódott Ria, Via húga. 

 – Tűnj innen, nincs rád szükségünk – hajtotta el Xen, Zed legjobb barátja és egyben amolyan személyi testőre, nem mintha Zedet nagyon meg kellett volna védeni. 

Lizzy az arcán legördülő hatalmas könnycseppekkel szállt alá a szürke esőfelhőknek majd lassan ereszkedett vissza arra a kiálló szikla szirtre ahonnan ma délután végre sikeresen elrepült és most alig fél órával később a korábbi örömnek és jókedvnek nyoma sem volt a szívében. 

A fiatal sárkány napjai továbbra is magányosan teltek. Szülei rendkívül örültek a hírnek, és talán kicsit meg is könnyebbültek, mivel azt hitték, Lizzyt végre befogadják a többiek. Lizzy napközben rendszerint el is tűnt de a szülei mit sem sejtettek arról, hogy lányuk nem a többiekkel játszik hanem magányosan rója a sziget erdejét. 

Volt egy kedvenc helye a szigeten, egy hatalmas vízesés, mely a hegy oldalából indult ki és egészen a lábáig tartott. Most, hogy végre tudott repülni, már nem csak a vízesés lenti, hanem a magasban lévő részeit is fel tudta fedezni, nem csak messziről gyönyörködni benne. Az egyik ilyen délutáni, a nap pont úgy csillant meg, a lezúduló víztömegen, hogy mikor ő is a levegőben repült észrevett egy nyílást. 

Lizzy azonnal döntött, a veszélyeket figyelmen kívül hagyva nekiiramodott a vízesésnek, át a vízfalon, be egyenesen a sötét nyílásba, amit a sziklafal odalában látott. Nem gondolkodott vajon mi várhatja odabenn, de azt gondolta rosszabb már úgysem lehet,  annál ami kint van. A társainál, akik állandóan zaklatták őt és teljesen kiközösítették maguk közül. 

A nyílás nem volt túl nagy, de még kényelmesen átfért rajta. Egy darabig ment előre, szárnyait szorosan a hátára lapítva, hogy minél kevesebb kiálló sziklán akadjon fenn. 

Pár perc séta után a nyílás egyre tágulni kezdett majd egy barlangba torkollott.

Lizzy tátott szájjal nézett körbe-körbe egészen addig, amíg el nem szédült teljesen, ekkor leült és csak csodálta az elé táruló látványt. 

A barlang közepén egy kis tó feküdt, melynek partján zöld fű nőtt és egy terebélyes fa állt, kedvenc gyümölcsével, az almával. 

A víz kristálytiszta volt, le lehetett látni egészen a tó fenekéig. 

A barlang falát különböző szimbólumok borították, melyek számára teljesen ismeretlenek voltak, de a sárkányokat ábrázoló rajzokból megértette, hogy valószínűleg róluk lehet szó. 

A rajzok egy sárkányt ábrázoltak kinek bőre fehér volt, pont mint az övé és szájából és szárnyából örvények csaptak ki, de a rajz további részét nem tudta értelmezni, ugyanis a rajzon a fák és az állatok nem úgy voltak ábrázolva mint, amiket a szél elfújt volna, hanem mint amik kővé dermedtek. A szimbólumokból pedig nem tudott semmit sem kiolvasni, pedig fajának nyelvét már kicsik koruk óta folyamatosan sajátítoták el, hogy aztán erős karmukkal, amik szárnyuk tetején volt található a fontos eseményeket le tudják jegyezni az utókornak. 

Lizzyt nagyon furdalta a kíváncsiság, ezért este mikor hazatért elkezdte a szüleit faggatni a sárkányok múltjáról, de azok csak a szokásos történeteket mesélték el, amiket már számtalanszor hallott. Nem mert konkrétan rákérdezni semmire sem, mivel a helyet amit talált meg akarta őrizni a saját kis titkának. Egyből beleszeretett a gyönyörű kis tavacskába az almafával és itt legalább nyugta lesz a többiektől. 

Másnap ismét elment a barlanghoz és az egész napot ott töltötte. Feldezte annak minden kis zugát és az összes alagutat, ami a barlangból a hegy más részeibe vezetett. Talált több termet is, de azok egyike sem volt olyan szép, mint az első, amibe először lépett be. Azonban a falakon rengeteg rajzot talált más sárkányokról is, és azokból egyértelműen kiderült, hogy nem csupán szélsárkányok léteznek. Vagy legalábbis léteztek egykoron, bár nekik születésük pillanatától fogva mást mondtak. Rajzok világosak voltak. Voltak olyanok is, akik tüzet tudtak okádni és voltak olyanok is, akik villámokat tudtak szórni, vagy vizet köpni. Mégis az első teremben talált rajzot, akkor sem tudta értelmezni, míg be nem ugrott neki, hogy pont úgy állnak az állatok, olyan mereven, mint akik megfagytak. 

De vajon, ha ennyi féle sárkány létezett, akkor a szigeten miért titkolják a felnőttek, hogy mások is voltak rajtuk kívül? Ha pedig még léteznek, miért nem ismerhetik egymást? Kérdéseire minél előbb válaszokat akart kapni, de nem tudta, hogyan is fogjon neki a kutatásnak, anélkül, hogy gyanút fognának mások. 

Visszament az első barlangba, amit először talált és újra tanulmányozni kezdte a rajzokat. Talált a falon egy olyat, ami egy bizonyos mozdulatsort mutatott be, de nem értette ennek vajon mi célja lehet. 

Este, mikor újból hazatért próbálta a szüleinek a témát felvetni, más sárkányokról, akik esetleg a szigeten kívül élnek, de a szülei váltig állították, hogy nincsenek mások rajtuk kívül, és mivel most már a szüleinek is feltűnt ez a fene nagy kíváncsiság úgy döntött egy darabig nem tesz fel újabb kérdéseket, hanem inkább megpróbál rájönni ő maga. 

A hetek gyorsan teltek, a tavasz lassan nyárba fordult át, a nappalok egyre melegebbek lettek és közeledett a felnőtté avatásuk napja, melyet ősszel tartottak mindig azon a napon, amikor pontosan egyforma hosszú a nappal és az éjszaka. 

A felnőttek között volt egy tanár, akit úgy hívtak Wise, ő foglalkozott velük minden nap, hogy időben elsajátítsák a szükséges tudást és mozdulat sorokat, amikkel elő tudják hívni az erejüket. 

Már a második napon feltűnt Lizzynek, hogy a mozdulat sor hasonlít ahhoz amit a barlangban látott, de mégsem teljesen ugyan az. Sejtette, hogy az is egyfajta erő előhívást segítő gyakorlat, de különbözött az övéktől. 

Lizzynek mint ahogy a repülés is, úgy ez sem ment könnyen, bár a mozdulatsort magát gyorsan elsajátította, mégis több ponton hibázott és sosem sikerült úgy a gyakorlat, ahogy kellett volna. 

A többiek mint ahogy máskor is szokták nevetség tárgyává tették.,Wise gyakran rájuk szólt, de a szünetekben és az órákon kívül ettől függetlenül megtalálták és rázúdították újabb szidalmaikat és sétréseiket. 

 – Béna vagy Lizy – kiáltott utána Zed – megint csak – folytatta Via a megkezdett sort. 

Lizy ismét szomorúan repült hazafelé. 

 – Mi baj van kislányom? – kérdezte az anyja mikor fehér bőrén meglátta a könnyeinek a nyomát, ugyanis a sárkányok ha sírtak, könnyűk fekete volt mint az ében. 

 – Semmi anya, csak a szokásos – felelte a lány. 

 – De azt hittem már jóban vagy a többiekkel.

 – Sosem fognak elfogadni – kiáltott rá az anyjára, de erre már apja is előbukkant – nem értitek? – nézett rájuk nagy szemekkel – én mindig más leszek, mint a többiek, ha nem a bénaságom miatt, akkor a bőröm színe miatt, és ha nem emiatt, akkor a többiek keresni fognak valamit. Bármit, csak hogy folytathassák a gúnyolódást. Sosem fognak elfogadni és ezt ők is megmondták – suttogta már szinte alig hallhatóan az utolsó szavakat, mert félt, hogy szülei mégis csak szégyellik őt, amiért más mint a többi sárkány. 

 – Sajnálom kicsim – felelte az anyja, akinek szemében egy csöpp harag sem volt, lánya előző kitörése miatt. 

 – Mi így szeretünk, ahogy vagy, történjen bármi – mondta az apja – és ha ők nem akarnak téged, az az ő bajuk, idővel majd rájönnek mit veszítettek. 

 – Köszönöm apa, de ettől még most nem könnyű. 

 – Tudom, de te mindannyiuknál erősebb leszel egyszer, ebben biztos vagyok. 

Lizzy hinni akart az apjának, ebből merített erőt a következő napokban és a titkos kis helyéből, amiről csak ő tudot. 

A napok teltek múltak, de az erejük előhívásához szükséges gyakorlat még mindig nem ment tökéletesen, már rég mindenki megtanulta és hibátlanul be tudta mutatni még álmából felriasztva is, de Lizzynek nem ment. 

Délutánonként az idejét a barlangban töltötte, ahová társainak gúnyos, rosszindulatú megjegyzései nem követték. Gondolatai folyton folyvást visszatértek a képeken látható mozdulat sorokhoz, így rendszerint mindig végigjárta az összes termet azokat tanulmányozva.

Egyik ilyen alkalommal úgy döntött, lesz ami lesz de megcsinálja úgy a gyakorlatot, ahogy jónak érzi. Ekkor jött rá, hogy nem rontott ő csak más elemeket is végrehajtott a falakon látott mozdulatsorokból. Ezt annak tulajdonította be, hogy hiába koncentrált az órákon, tudat alatt mégis mindig a barlangrendszer falain látott képeken elmélkedett.

Eljött szeptember huszonharmadika a napéjegyenlőség napja. Az avatási szertartás naplementekor kezdődött, hogy aztán az est kezdetén fejeződjön be. 

Így tartva az egyensúlyt nappal és éjszaka között. 

Az ifjoncok mind nagyon várták már, hiszen egyesével mindannyiuknak be kellett mutatniuk a szertartást majd átrepülni a három hegycsúcs között először az első kettő majd a második kettő között ezzel egy fektetett nyolcas alakot leírva, mely a végtelen körforgást szimbolizálta. Ezt követően ittak a különleges forrás vizéből mely szintén a szigeten, annak is pontban a közepén fakadt. Ez volt a felnőtté válás és egyben az erejük felébresztéséhez tartozó rituálé része is. 

Lizzy aznap reggel úgy ébredt hogy a gyomra helyén egy szúrós sündisznót érzett csak. A szülei egész nap nem engedték sehova, mert már izgatottan várták az esti avatást és nem szerették volna ha Lizzy megint elkószál és esetleg lekési a saját avatását. 

Az egész napot átidegeskedte, mivel tudta nagyon jól, hogy egyszer sem sikerült tökéletesen végre hajtania azt a mozdulatsort, amit mestere tanított neki, de ezt szüleinek nem merte bevallani, így azok abban a hitben voltak, hogy minden rendben van és nem értették lányuk miért is izgul ennyire nagyon. 

A háromcsúcsú hegy oldalában rengeteg sárkány gyülekezett már, hogy megnézhessek az ifjú sárkányok avatását és köszöntsék őket a felnőttek között. Ez az egész szigetnek nagy öröm volt. Egy családként ünnepelték meg. 

Lizzy szülei is már elfoglalták helyüket, de ők hegy lábánál a többi szülővel gyülekeztek, hogy lássák egész közelről a mozdulatsort és az ivást is a végén. A többiek a hegy oldalában vájt apró mélyedésekben és kiálló sziklaperemeken foglalták el helyüket sorban egymás felett, hogy mindenki minél többet láthasson. 

Lizzy, Zed, Via és Ria valamint Pete egymás mellett sorakoztak fel a hegy lábával szemben egy kis tisztáson. Mesterük szintén mellettük foglalt helyet, aki a ceremóniát vezényelte le. A mozdulat sor bemutatását Zed kezdte, őt Pete majd a két ikerlány követte, utolsóként Lizzy lépett elő. 

Gyomra addigra egész dió méretűre szűkült össze és ha tudott volna ma enni egésze biztosan kiadta volna magából. Remegő lábakkal lépett ki a sorból. Háta mögött hallotta, amint társai kárörvendő megjegyzéseket tesznek várható kudarcára, de mesterük csendre intette őket. 

Mindenki néma csendben figyelte Lizzy gyakorlatát, de mikor elvétette a közepén azt a jól ismert mozdulatot, hangos hűűűzés hallatszott. Már nem érdekelték a halottak. Magával ragadta az élmény és mindent kizárt a fejéből. Csak azok a képek lebegtek a fejében, amiket a barlangban látott, mintha valami belülről azt súgta volna neki, ez a helyes mozdulat. Az elején még teljes erejéből próbált koncentrálni, nehogy elvétse, mert nem akart a szüleire szégyent hozni, de már ez az érzés is megszűnt csak a belső énjére figyelt. Mikor befejezte mestere csak csóválta a fejét némán és a hegyoldalban az összes sárkány nagyra nyílt szemekkel bámult rá. Voltak akik lehajtott fejjel ültek, mert tudták, hogy ha nem tökéletes nem fogja tudni felébreszteni szunnyadó erejét.

Ettől függetlenül a ceremónia folytatódott tovább. Megtörtént a hegyek körüli végtelen szimbólum repülése és az ivás is a forrás vízből. Mikor már mind az öten végrehajtottak minden feladatot akkor körülállták a forrást és mind a levegőbe emelkedtek. Egyszer csak feltámadt a szél és erősen taszigálni kezdte őket jobbra balra. Szemük úgy világított mint az időközben megjelenő csillagok az égen. 

Lizzy szeme ugyan úgy világított mint a többieké, de erre senki nem számított, se a szülei, akik lányukat féltve várták, hogy vége legyen az egésznek se a többi sárkány. Mindannyian sajnálták őt és a szüleit is, mert ugyan ritka volt de előfordult, hogy egy egy sárkány nem kapta meg ezt az erőt. 

Mikor végetért a varázslat mind lehuppantak a földre. Ekkor következett, hogy mindannyiuknak be kellett mutatni felébresztett erejüket. Elsőként Zed szállt fel, aki egy erőteljes forgószelet hozott létre, aztán következett Pete, neki jobban tetszettek a viharfelhők, így azokat hozta létre, és amilyen gyorsan jöttek, olya gyorsan mentek is. Mindkét fiú után hatalmas éljenzés tört ki. 

A két ikerlány egyszerre repült fel a magasba egyikük ködöt hívott elő míg másikuk hatalmas szélvihart előidézve kergette el a fehér fátylat. 

Minden fiatal azt próbálta ki elsőként, ami az első gondolatuk volt, és nagy volt a valószínűsége hogy abban is lesznek a legjobbak, bár mindannyian képesek voltak az összesre.

Utolsónak Lizy szállt fel. Minden szempár rászegeződött. Keze, lába, szárnya mindene remegett. Mikor már a levegőben lebegett lehunyta szemét, hogy senkit se lásson és ki tudjon zárni midenkit. Ekkor kinyitotta a száját és egy erőteljeset fújt. 

A következő pillanatok teljesen egybefolytak mindenki számára. Lizzyből nem szél, köd, forgószél tört elő, hanem amire ráfújt közeli fa teljesen egészében kigyulladt.  Mindenki néma csendben ült, mert nem tudták valójában minek a szemtanúi most. Lizzy továbbra is csukott szemmel emelkedett a magasba de olyan magasba hogy már nem is hallotta, amint a többiek hüledezni és sugdolózni kezdenek, hogy ez vajon hogy lehetséges. 

Csak szállt, és száltl egyre magasabbra majd, amikor felért kellő magasságba elkezdett körbe körbe repülni és hófelhőket varázsolvas az égre. A levegő lehűlt, feltámadt a szél és elkezdett havazni. 

Ekkor nyitotta ki Lizzy a szemét de valamiért a látottakon mégsem lepődött meg igazán. Szíve mélyén már tudta jól, amit most végre az esze is megértett. Leszállt a földre, de ahogy lábai talajt értek, a talaj megemelkedett és hullámszerűen mozdult meg a körülötte lévők lába alatt. Amint a forrás vizét elérte a hullám abból egy ostorszerű nyíl csapott fel egyenesen a magasba majd a föld felé visszaesve beterítette négy másik társát, Zedet, Petet és az ikreket. 

A sárkányok igyekeztek minél közelebb kerülni, hogy a lehető legtöbbet hallják az eseményekből és annak okairól. Lizzy szülei is megindultak felé. Ők sem értettek semmit, de a lányukról volt szó, mellette volt a helyük bármi is történt vele az imént. 

Társai rémült szemekkel léptek tőle messzebbre.

 – Tudtam, hogy furcsa vagy, egy szörnyszülött – kiáltotta neki Zed. 

 – Semmi nem normális benned – folytatta Ria és Via. 

 – Nincs helyed köztünk – jegyezte meg Pete utolsóként. 

Lizzy szeme megtelt könnyekkel és kétségbeesetten pillantott körbe, de csak azt látta, hogy voltak akik féltek tőle, voltak akik pedig társainak adtak igazat. Ugyanazt az ellenszenvet látta a szemükben, mint kortársaiéban.

Szülei oda léptek mellé és védelmezően kitárták szárnyaikat, hogy azzal öleljék körbe Lizzyt. Elsőként a mesterük lépett oda hozzájuk, majd jó hangosan, hogy mindenki hallja így kezdte. 

 – A legenda szerint a sárkányok öt törzsből álltak. Jég, tűz, víz, szél, föld. Ezen törzsek mind békében éltek szerte az egész világon, de jöttek az emberek és elkezdték őket irtani. Minden faj, hogy saját magát mentse a föld különböző elhagyatott tájain keresett menedéket, hogy aztán talán majd egyszer újra egyesülhessenek. Azóta annyi év telt el, hogy szépen lassan elfelejtettük egymást és valószínűleg ez a többi törzzsel is így lehet, hacsak nem haltak ki teljesen – Wise megállt egy pillanatra, hogy a többieknek legyen idejük a halottak emészteni, de mivel azok néma csendben várták a folytatást, így tovább mesélt. 

– Mi, a mesterek tartottuk fenn ezen legendákat, hogy ne vesszenek a feledés homályába, ha egyszer eljön az idő, ha kapunk egy jelet, akkor felkészítsük a törzsünket arra, hogy újból egyesüljön a többiekkel – megállt egy pillanatra, majd tekintetét most Lizzy felé fordította. 

– Lizzyvel nincs semmi baj – intett nemet a fejével a gúnyolódó sárkányok felé – sőt, erősebb mindnyájunknál, habár még van mit tanulnia – mosolygott Lizzyre az öreg mester. 

– Lizzy egy különleges sárkány és azt hiszem ez az a jel, amire eddig vártunk. Ezért is mondtam most el nektek ezt a történetet. Nem tudom, hogy lehetséges ez. Korábban amikor még az öt törzs elvegyült egymással és a szülők sokszor nem egy nemzetséghez tartoztak akkor sűrűn előfordult, hogy vagy az egyik vagy a másik szülőtől örökölte az erőt az utód. Olyan is volt, akiben mindkettő megvolt, de akadt olyan akiben nagyszülei ereje vagy harmadik erő volt csak. De úgy tűnik Lizzy egy csoda és benne mind az öt törzs ereje megvan. 

Mindenki teljesen elképedve hallgatta a történetet, senki nem mert szólni semmit, hiszen ők erről mit sem tudtak. Az ifjoncok pedig végképp hallgattak, hiszen most kiderült, hogy Lizzy jóval erősebb náluk és így könnyedén bosszút állhat mindegyikükön. 

– Már csak az a egy kérdésem lenne – fordult az öreg mester Lizzyhez – mégis honnan tudtad a mozdulatokat? Még nekem se állt össze a kép, pedig én tudtam, hogy vannak ilyen sárkányok és tudtam a másik négy törzsről is. Bocsánatot kell kérjek tőled Lizzy.

 – De mégis miért mester? Hiszen te nem csináltál semmi rosszat.

 – Hát pont ezaz kedvesem, nem csináltam semmit, nem vettem észre hogy te más vagy. Egyszerűen elkönyveltem magamban, hogy te nem fogod megkapni a szél erejét, és eszembe se jutott, hogy azért nem tudod megtanulni, mert te nem erre születtél. – Szóval honnan tudtad?

Lizzynek nem akaródzott elárulni a barlangot, mert tudta, ha elmondja többet sosem lehet ott egyedül, mert biztosan mindenki meg akarja majd nézni. 

 – Mi a baj Lizzy, miért nem árulod el? – kérdezte az apja – mond el a mesternek, nem lesz semmi baj.

 – Találtam egy barlangot a hegy oldalában a vízesés mögött. Tele volt rajzokkal és szimbólumokkal. Az írást nem értettem, de a rajzokból több mozdulatsort ki tudtam olvasni. Sokáig nem tudtam mire vélni a rajzokat, mert minden sor végén egy olyan sárkány volt, aki tüzet okádott, szikla omlást csinált vagy hóesésben lebegett. 

 – Ha megkérlek megmutatod nekem ezt a helyet? – kérdezte a mestere. 

 – De ez volt az én… – hallgatott el Lizzy, mert tudta ez most sokkal fontosabb annál. 

 – Ez volt a te titkos helyed – mondta az anyja helyette is – hát ide jártál el minden délután, igaz?

 – Igen, nagyon szép hely, van benne egy tó és egy almafa is – mesélte a többieknek. 

 – A tudás fája – suttogta az öreg. 

 – De mi miért nem tudhattunk erről – tette fel a nagy kérdést Lizzy, ami szinte biztos hogy minden srákány oldalát fúrta.

– Így könnyebb volt, az öregeknek annak idején. Esküt tettek hogy utódaiknak nem beszélnek róla, így két nemzedék alatt ennek emlékét már csak a mesterek adták továbbnak egymásnak. A rajzokat biztosan egy előző mester készítette, de erről én se tudtam. 

A sárkányok folyamatosan halkan pusmogtak és vitatták meg az imént hallottakat. A mester ezért tovább folytatta, hogy kíváncsiságukat kielégítse. 

 – Tudnotok kell, hogy ez egy jel, ebben biztos vagyok, hiszen még sosem hallottam olyan sárkányról, akiben mind az öt erő megvan. Lizzy feladata lesz hát, hogy újra egyesítse az öt törzset. 

 Lizzy nem akart hinni a fülének, ő akit egész életében gúnyoltak, lenéztek és szántak, most rajta múlik mind az öt törzs, az összes sárkány újbóli egyesítése.  

Szívében mégse félelem ébredt, hanem tenni akarás, mert csak arra vágyott, hogy megismerje az összes többi sárkányt, hiszen mindig is jól sejtette, hogy ő nem erre a kis szigetre való, hanem valahova máshová.