• blog,  Könyvajánló

    2020 könyvekben

     

    Egy kis összefoglaló az idei évről 🙂

    Idén indítottam el a blogom, melyen nem csak könyvajánlókat olvashattok, hanem a blgobejegyzések fül alatt a saját írásaimat is. Jövőre nézve sok tervem van, remélem sikerül megvalósítani 🙂 Köszönöm, hogy idén velem tartottatok <3 itt, facebookon vagy instán.

    Ebben az évben csöppentem bele a hazai írók világába is, ennek köszönhetően betekintést nyerhettem a könyvkészítés folyamatába, rengeteg új emberrel ismerkedhettem meg és szerintem sikerült új barátságokat is kötnöm. Új csoportokba léptem be. Ezek pedig mind mind hozzásegítettek, hogy elinduljak egy úton. 

    Ennek köszönhető az is, hogy idén sok magyar szerzőtől olvastam könyvet.

  • Blogbejegyzések,  Rövid történetek

    Karácsony bejgliben

    A kis diócska a boltban már hetek óta figyelte az áruházi dolgozókat, akik nap mint nap újabb díszeket aggatak fel a bolt lámpária és polcaira, hogy feldíszítsék azt a vásárlók számára, meghozva ezzel az ünnepi hangulatot. Ősz óta bujkált a polcokon, mert bizony ő már a nagy diófán elhatározta, hogy ő karácsonyi bejgliben lesz töltelék. Nagyon szeretett volna karácsony estéjén egy család asztalán a melegben ünnepelni velük a Szentestét, örömöt csalni a gyerekek arcára. 

    Minden reggel mikor az árut töltötték fel a bolt dolgozói, és kezeikkel össze vissza gurították őt és társait, mindig igyekezett alulra és hátra kerülni a ládában, hogy ne őt vegyék meg, mert attól félt, előbb kerülne az asztalra onnan pedig az emberek hasába, így nem látná a karácsonyt. Karácsonyi bejgli akart lenni a fa alatt és ezért nap mint nap mindent meg is tett. 

  • Könyvajánló

    Szemán Zoltán – Egy őrangyal naplója

    Egy vicces és szórakoztató könyvről hoztam ajánlót nektek, fantasy zsánerben. Első könyvem az írótól, de biztosan nem az utolsó. Először is íme a könyv fülszövege:

    Launiel, egy friss diplomás őrangyal, aki élete első megbízatására indul a Földre. Feladata, hogy őrizzen, védjen egy fiatal nőt, Jasmine-t.

    Főhősünk még tapasztalatlan az emberi világ dolgaiban, de lelkes. Néha kicsit túlságosan is. Az első napok viszonylagos nyugalma azonban hirtelen megváltozik, mikor a lány húga, Betty odaköltözik Jasmine-hez.

    Vele együtt pedig egy angyal számára nagyon nem kívánatos, hívatlan vendég is megjelenik a lakásban, és teljesen felforgatja mindenki életét…

  • blog,  Könyvajánló

    Aurora Lewis Turner – Névtelenek

    Egy fantasztikusan izgalmas, fordulatokkal és eseményekkel teli könyvről hoztam most nektek ajánlót. 

    Aurora Lewis Turner Névtelenek című könyvéről van szó, mely a Bolygókeringő trilógia első részeként jelent meg. 

    Először is a borítót mutatnám meg, szerintem nagyon szépre sikeredett és ha elolvassátok a könyvet akkor rájöttök, hogy mennyire illik is a regényhez. 

  • Könyvajánló

    Andy T. Miller – Areán

    Újabb érdekes és izgalmas könyvet olvastam nemrég Andy T. Miller Areán című regényét. A könyv fantasy zsánerű, melyben halhatatlan öregek és mai jelenkor, ezzel együtt, egy fiatal lány, Areán találkozik a régmúlttal. Nah ne hogy azt hidd, hogy egy újabb vámpíros sztoriról lesz szó, bár azzal se lenne semmi gond, de ezt most valami egészen más. 

    Íme a könyv, a borítója gyönyörű lett 🙂