Könyvajánló

Janne Teller – Macskaköröm


Bevallom őszintén Janne Teller Macskaköröm című könyvét szimplán a címe alapján választottam. Megláttam, hogy Macskaköröm. Ohh én imádom a macskákat, ez nekem való – gondoltam magamban. Kifizettem és eljöttem. Itthon olvastam csak el a hátulján szereplő rövid leírást, és ezzel a lendülettel félre is tettem. Hát ez nem macskákról szól az fix – pörgött le a fejemben.


Teltek a hetek és úgy voltam vele, essünk neki ha már egyszer megvettem. Imádtam. És mindjárt leírom, hogy miért is.


Először is a könyv kilenc fejezetből áll, a macskáknak is kilenc életük van. Itt kezdett el tetszeni a könyv. 🙂
A boszniai háború idején játszódó szerelmi történet. Itt kicsit utána kellett néznem a történelmi háttérnek, mert az anno tanultak kicsit megkoptak. És ezt javaslom mindenkinek, (persze nem kell megijedni, hogy most olvassunk el egy egész történelem könyvet, csak nagy vonalakban)könnyebben érthető szerintem.


Az elején az első oldalakat nagyon nehezen olvastam és nehezen is raktam össze a képet, mert az esemény nem lineáris és belegabalyodtam, hogy most ki, mikor, hol, mi történik. A főszereplő szemszögéből láthatjuk meg a dolgokat, a háborút, a szerelmet és a társadalmi különbözőségeket a döntéseket, hibákat. Az ő visszaemlékezéseiből áll a könyv amit néha nehéz volt kötve, hogy most a múlt mely pontján járunk is. Igaz a férfi szemszögéből láthatjuk az eseményeket, de pont az ő látásmódja miatt szerintem jól kirajzolódik, hogy a női főszereplő mennyire más, és mennyire másként éli meg a dolgokat. Nagy a kettőjük között a kontraszt.


Nem akarom lelőni a végét, így a történésekről nem írok.
Az első fejezet után sikerült ráhangolódni a könyv stílusára és akkor döntöttem el, hogy egy nap csak egy fejezetet fogok olvasni, hogy lassan haladva, minden mondanivalóját megértsem.
Kedvencem a könyvben az volt, hogy a szerelmet a macska dagasztásával, a nőt a macskával azonosítja. Szerintem zseniális volt az írónőtől.


Összességében nagyon jó könyv volt, sok mondanivalóval. Aki kicsit mélyebb témájú könyvre vágyik, bátran álljon neki. Megéri. Nálam 5/5 volt.
Számomra talán amit adott, hogy a döntéseink mennyire meghatározóak és mennyire nehéz túllépni egyes történéseken az életünkben.


Biztos, hogy el fogom még olvasni még egyszer majd pár év múlva, szerintem máshogy fogom akkor majd értékelni és más következtetéseket fogok levonni majd belőle.


Az írónő még magyar fordításban megjelent könyvei:
Semmi
Ha háború lenne nálunk
Minden

Mindenkinek jó olvasását kívánok hozzá, remélem sokan kedvet kaptok majd. 🙂

Egy hozzászólás

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük