Elsőre lehet furcsán hangzik a bejegyzés címe, de mindjárt elmondom, hogyan hoztam ezeket össze.
Az elmúlt napokban belefutottam egy hölgy videójába, sajnos már visszakeresni nem tudtam, de nagyon szimpatikus lett. Nem emlékszem, minek kapcsán jutott ide, végül is arról beszélt, hogy a mai tizenévesek sokszor nem is tudják, mi az a menstruáció, vagy hogy ez mivel jár. Egyszerűen nem beszélnek róla a nők, az anyák a saját lányaiknak. Ez régen is így volt sok helyen, de gondolná az ember, hogy ma már azért nyíltabban merünk beszélni – és mégsem.
Clarissa Hailsham-Brown szép, fiatal, életvidám nő. Nemrég ment férjhez a Külügyminisztérium egyik vezetőjéhez. A férfi elvált, volt felesége egy gyanús kábítószer-élvezőhöz (vagy kereskedőhöz?) ment hozzá. Egy esős tavaszi estén Clarissa éppen megszabadul vidéki kúriájukban a szállóvendégektől, akik vacsorázni mennek a golfklubba, mikor férje nagy hírrel tér haza: a köd miatt „Mr. Jones” repülője nem Londonban száll le, hanem a házuktól néhány mérföldnyire lévő kis repülőtéren. A miniszterelnök is hozzájuk tart egy kis titkos megbeszélésre. Ám amikor Hailsham-Brown elindul „Mr. Jones” elé, Clarissa egy hullát talál a nappaliban! A volt feleség új férje az… Ráadásul visszaérkeznek a vendégek a vacsoráról, megjelenik a rendőrség is, és kezdetét veszi a nyomozás. De közben eltűnt a hulla!Agatha Christie színdarabjából Charles Osborne írt regényt, minden Christie-rajongó őszinte örömére. Most először jelenik meg magyarul.
Ha könnyed, szórakoztató krimire vágyik az ember, akkor szerintem tökéletes. Kellően szövevényes volt, tényleg, mint egy pókháló.
Ahogy a fülszövegből is kiderül, ezt a művet nem Agatha Christie írta. Lehet ez sokaknak megtévesztő, kicsit olyan „clickbait”, hogy ha rajta a neve, eladható is egyből a könyv. Ettől függetlenül, mivel az ő műve alapján írták, érződik rajta Agatha Christie stílusa, ugyanakkor az is, hogy ez egy színpadi mű volt.
Elég hamar kiolvastam, és végig olyan érzésem volt, hogy „mégis mi a franc történik itt?”. A szituációk komikusak voltak, néhol hihetetlenek, mintha tényleg csak Clarissa fantáziája lenne, és közben mégsem. A gyors, egymást követő beszélgetések miatt én kicsit hiányoltam a prózai részt, de így is szerettem, és rengeteg minden fért bele.
Hosszú utat járt be ez a blog eddig, több-kevesebb sikerrel.
Mellette pedig én is. Sokszor futottam neki, hogy a kezdeti, személyes blogtervemet megvalósítsam, de nagyon nem találtam meg a „hogyan”-t.
Miért?
Mert azt akartam, hogy tökéletes legyen, jó legyen mindenkinek, megfeleljen az olvasóknak, azoknak, akik megtiszteltek azzal, hogy követnek. Azt akartam, hogy sikeres legyen, trendi legyen, érdekes legyen, de legyek benne én is.
Valahol ez az egész elcsúszott az évek során, és bár amit írtam, mindig őszinte volt, a blog mégsem engem tükrözött. Nem tudtam megmutatni, csak olykor egy-egy pillanatra, hogy mennyi minden érdekel. Ezért is maradtam a könyveknél, mert azoknál megtaláltam a „hogyan”-t, és azzal elégedett is voltam. A többi téma viszont csak nem tudott kibontakozni; nem tudtam megmutatni, mert valahol mélyen féltem, hogy senkit sem fog érdekelni.
Az elmúlt egy évben nem is igazán foglalkoztam már az oldallal; meg is szűnt, csak a Facebook-oldal maradt és az Instagram. Tavaly sok minden történt velem, talán egyszer ezek is leírásra kerülnek tanulságként, de pont azért, mert sok rossz is történt, úgy döntöttem, nem halogatom tovább ezt a blogot. Ideje merni egy nagyot, és úgy csinálni, ahogy nekem jó. Egyszerűen, nem túlgondolva, nem megfelelve, hanem azt mutatva, ami engem érdekel.
Remélem, tetszeni fognak az új témák, és ezáltal több beszélgetés, kapcsolódás fog kialakulni egy-egy bejegyzés alatt. Változtam az évek során sokat, és belátom, ideje a blogon is változtatni. Most már nem bánom, és remélem, a megújulás által másoknak is segíthetek majd.
falakmögött 