Az előző részben főként arról beszéltem, mi lehet az oka, hogy egyes régi sorozatokhoz vissza-visszatérünk, és hogy miért nézünk szívesebben régebbi sorozatokat. Ebben a részben szintén a komfort sorozatokról lesz szó. 😊
Nem tudom, ki hogy van vele, de én azt vettem észre az utóbbi években magamon, hogy egyre többször nyúlok vissza régi sorozatokhoz. Persze mellette nézek újakat is, és találtam is sok olyat, ami tetszik, de mégis vissza-visszatérek a régi, bevált sorozatokhoz. (Megjegyzem, én most 33 éves vagyok, tehát ami nekem régi lehet, valakinek már a kőkorszak, és fordítva, hiszen minden korosztálynak megvannak a saját maga régi sorozatai, de itt most elsősorban az én kedvenceimről lesz szó.)
Mire a végére értem a cikknek, kiderült számomra, hogy ez egy egész cikksorozat lesz, hiszen itt most tényleg inkább a régi sorozatokat szeretném kiemelni, de vannak új komfortsorozataim is, és akkor még a filmek és könyvek sehol nincsenek.
Miért is térünk vissza egy-egy régi filmhez vagy sorozathoz többször is?
Ennek számos oka lehet. Igyekeztem néhány pontba szedni, hogy szerintem miért lehet. És annak mindkét oldalát, tehát pro és kontra is megvizsgálni.
Hosszú útja van ennek a novellának, mert az első betűket még valamikor 2021-ben írtam le. Számos változata született, volt, hogy évekig nem nyúltam hozzá, aztán ismét elővettem, pont úgy, mint ahogy az ember a terápiába járás során feldolgoz egy-egy témát. A történet megérett arra, hogy közzé tegyem, és azt hiszem, én is.
Részlet a novellában szereplő egyik versből:
Olvasás előtt szeretném felhívni arra mindenki figyelmét, hogy a novella érzékeny témát dolgoz fel, mint amilyen a családon belüli erőszak és a bántalmazás. Csak 18 éven felülieknek, és erős idegzetű olvasóknak ajánlott!
Évekkel ezelőtt vettem meg Rita Mae Brown – Bárcsak itt lennél című könyvét, aki ismer, tippelhet: igen, a macskás borító miatt. Meg sem néztem, miről szól; tetszett a borító, tetszett a cím, és azzal a lendülettel ment is a polcra – és ott is maradt.
Idén viszont újbóli lelkesedéssel megpróbálom apasztani a nem olvasott könyveim számát, és ennek örömére csináltam magamnak itthon amolyan zsákbamacskás küblit, amibe cetlikre felírtam a könyvek címét, amiket idén szeretnék elolvasni, és random húzok belőle. Így végre sorra került Rita Mae BrownBárcsak itt lennél című könyve is.
Amúgy aki szereti az ilyesfajta dolgokat, bátran ajánlom saját magatok szórakoztatására. Nekem megoldotta a „nem tudom, mit olvassak” kérdést: húzok, és azt olvasom. Bízom benne, hogy mivel nagy a szórás, olyat húzok, ami épp akkor kell nekem – eddig jól működött.
A történet kicsit nehezen indult be számomra — okozhatta ezt részben a hosszabb, leíró mondatok és sok, számomra ismeretlen kifejezés, amely az adott kultúrkörhöz tartozott. Orisha világa viszont nagyon megtetszett, és ez végül átsegített azon, hogy folytassam a történetet. Miután a szereplőink útra kelnek, a sztori egyre izgalmasabbá válik és olvastatja magát.
Megölték az anyámat.
Elvették a mágiánkat.
El akartak temetni bennünket.
Itt az ideje a felkelésnek.
Zélie Adebola még emlékszik arra az időre, amikor Orisa földje zsongott a mágiától. Égetők gyújtottak tüzet, Árasztók terelték a vizet, és Zélie anyja, aki Arató volt, a lelkeket idézte.
Ám minden megváltozott azon az éjszakán, amikor eltűnt a varázslat. Saran király hatalomvágyból megölette a mágusokat, megfosztva Zélie-t az anyjától és a népét a reménytől.
A mágusok sötét bőrű, fehér hajú leszármazottait azóta is könyörtelenül elnyomják, de most lett okuk a reményre. Hála a király lányától, Amaritól megtudott titoknak, Zélie kap egy esélyt, hogy visszahozza Orisába a varázslatot, és felélessze a mágusok új nemzedékét. Ám tervének
megvalósításában útját állja a kegyetlen trónörökös, Inan herceg, aki mindenáron be akarja fejezni, amit az apja elkezdett, és örökre el akarja tüntetni a mágiát.
Zélie, bátyja, Tzain és Amari együtt menekülnek Orisa félelmetes vidékein. Ám a legnagyobb veszélyt nem Inan vagy a zord vadon jelenti, hanem maga Zélie, akinek nehéz megtanulnia, miként fegyelmezze az erejét – és egyre erősebb vonzalmát egy ellenség iránt.
Elsőre lehet furcsán hangzik a bejegyzés címe, de mindjárt elmondom, hogyan hoztam ezeket össze.
Az elmúlt napokban belefutottam egy hölgy videójába, sajnos már visszakeresni nem tudtam, de nagyon szimpatikus lett. Nem emlékszem, minek kapcsán jutott ide, végül is arról beszélt, hogy a mai tizenévesek sokszor nem is tudják, mi az a menstruáció, vagy hogy ez mivel jár. Egyszerűen nem beszélnek róla a nők, az anyák a saját lányaiknak. Ez régen is így volt sok helyen, de gondolná az ember, hogy ma már azért nyíltabban merünk beszélni – és mégsem.
Clarissa Hailsham-Brown szép, fiatal, életvidám nő. Nemrég ment férjhez a Külügyminisztérium egyik vezetőjéhez. A férfi elvált, volt felesége egy gyanús kábítószer-élvezőhöz (vagy kereskedőhöz?) ment hozzá. Egy esős tavaszi estén Clarissa éppen megszabadul vidéki kúriájukban a szállóvendégektől, akik vacsorázni mennek a golfklubba, mikor férje nagy hírrel tér haza: a köd miatt „Mr. Jones” repülője nem Londonban száll le, hanem a házuktól néhány mérföldnyire lévő kis repülőtéren. A miniszterelnök is hozzájuk tart egy kis titkos megbeszélésre. Ám amikor Hailsham-Brown elindul „Mr. Jones” elé, Clarissa egy hullát talál a nappaliban! A volt feleség új férje az… Ráadásul visszaérkeznek a vendégek a vacsoráról, megjelenik a rendőrség is, és kezdetét veszi a nyomozás. De közben eltűnt a hulla!Agatha Christie színdarabjából Charles Osborne írt regényt, minden Christie-rajongó őszinte örömére. Most először jelenik meg magyarul.
Ha könnyed, szórakoztató krimire vágyik az ember, akkor szerintem tökéletes. Kellően szövevényes volt, tényleg, mint egy pókháló.
Ahogy a fülszövegből is kiderül, ezt a művet nem Agatha Christie írta. Lehet ez sokaknak megtévesztő, kicsit olyan „clickbait”, hogy ha rajta a neve, eladható is egyből a könyv. Ettől függetlenül, mivel az ő műve alapján írták, érződik rajta Agatha Christie stílusa, ugyanakkor az is, hogy ez egy színpadi mű volt.
Elég hamar kiolvastam, és végig olyan érzésem volt, hogy „mégis mi a franc történik itt?”. A szituációk komikusak voltak, néhol hihetetlenek, mintha tényleg csak Clarissa fantáziája lenne, és közben mégsem. A gyors, egymást követő beszélgetések miatt én kicsit hiányoltam a prózai részt, de így is szerettem, és rengeteg minden fért bele.
falakmögött 