Sziasztok!

Rég volt már, hogy írós játék eredményét mutattam meg, mivel nem vettem részt bennünk, de most megtört a jég.

A feladat az volt, bármit lehet írni, de a karakter és a helyszín adott. Mivel páratlanul voltunk és én szerveztem most a játékot, ezért én kettő karakterrel és helyszínnel dolgoztam. Megyeri Judit írónő két könyvéből kaptam a szempontokat. Egyik a Múlt bűneiből Alexander Kougar és az Arbor tó, a másik pedig a Felföldi rejtélyek sorozatból Tristan Hunter és a The Black Cat.

Jó szórakozást hozzá 🙂

2024. március 28. 6.30. 

Alexander az Arbor tó partján állva, azon gondolkodott, vajon hány hulla fér el egy tóban. Talán a hosszú munkával töltött nappalok és éjszakák rovására írható fel, hogy a rég múlt fájó emlékei ellenére is, morbid homorú gondolata támadt. Kínjában még el is mosolyodott. Mély levegőt vett a hűvös párás angliai levegőből, hogy felfrissítse tompa agyát, majd lehajolt, hogy közelebbről is megnézze a hallott személyt, akit reggel egy korai futó talált meg félig kilógva a tó vizéből. 

Már nem lett rosszul, mint először mikor hullát látott, de még mindig munkájának egyik legrosszabb velejárójaként tartotta számon. Sok rendőr kollegája ebbe a kategóriába a nyomozásokkal járó papír munkát sorolta volna inkább. 

A halott férfi arca még nem torzult el a vízben így könnyebb dolguk lesz az azonosításnál de papírok nélkül még így is eltarthat egy darabig. A kollégák még nem nyúltak a testhez azon kívül, hogy a zsebeit ellenőrizték az iratait keresve. Valószínűleg mivel csak erre koncentráltak, nem vették észre, hogy a férfi szája szélén egy apró láncszem pihent.  Alexander hátán végigfutott a hideg, ahogy eszébe villant a négy nappal korábbi események, de kezei már automatikusan mozdultak a férfi szája felé és a következő pillanatban már egy hulla szájában turkált. A lánc végén egy kis üvegcse volt, benne egy papírral. 

A döbbenettől szóhoz sem tudott jutni, így mielőtt bárkinek is szólt volna, azonnal felbontotta és kihajtotta a feltekert papírt. 

A cetlin Tristan Hunter neve szerepelt. A nyomozóé, aki több ügy kapcsán és elég nagy hírnevet szerzett magának. 

2024. március 28. 17.45. 

Alexander a repülőről leszállva azonnal bepattant egy taxiba és rögtön a The Black Cat nevű pubba vitette magát. Tristant többször is megpróbálta utolérni az elmúlt napokban de az ügy egyre sürgősebbé vált. Kérdezősködött több rendőrkapitányságon is utána, és a volt munkahelyén is kereste, azonban a telefonszám, amit kapott napok óta nem volt elérhető. Közösségi oldalakon pedig nem volt fenn, de valahogy ezen nem lepődött meg, nem illett volna a férfi személyiségéhez. Egy barátja, a volt munkahelyén adta a tippet a pubról, mivel neki sem volt információja, merre lehet a barátja. Tristan nem volt az a fajta, aki lépten nyomon beszámol arról merre jár. A taxi egy égősorokkal díszített utca elején állt meg.  

2024. március 31. 20. 05. 

Tristan Forth Williamből visszatérve, azonnal egyik kedvenc helye felé vette az irányt. Az ajtón belépve a csapos rögtön magához intette, majd a sarokban lévő asztal felé bökött a fejével, hogy ott egy angliai nyomozó, Alexander Kougar várja őt. 

Tristan szemöldöke magasra szaladt, de egy sört kikérve rögtön az asztal felé indult. Nem volt ismerős neki a pasas, sem a neve, mégis ahogy közeledett felé, mintha egy kis emlék töredék villant volna be róla. Az asztal mögé ülve, végül arra a megállapításra jutott, hogy nem, ő biztosan nem ismeri ezt a bájgúnárt, ha találkoztak volna,, bizonyára emlékezne rá.

– Mit akarsz tőlem? 

– Szóval te vagy a híres neves Tristan Hunter – mosolyodott el Alexander, miközben végig mérte a vele szemben ülő nagydarab férfit. 

– Igen én, szóval?

– Egy érdekes ügy miatt kerestelek meg. 

– Már nem dolgozom rendőrként, ezt gondolom te is kiderítetted már. És ehhez képest elég messzire jöttél – egy féloldalas mosoly jelent meg Tristan arcán, miközben a pohár oldalán dobolt az ujjával. 

– Nem voltál elérhető, ez pedig nem várhat. 

Hunter a zsebéhez nyúlt, kivette a telefonját, majd visszakapcsolta. 

– Most már elérhető vagyok. 

– Találtam egy hullát – közölte Alexander a tényeket, nem tudomást véve Tristan Hunter tenyérbemászó modoráról.

 – Igen ez a rendőri munkával jár. 

– Mindig ilyen arrogáns vagy? – tette fel Alexander a kérdést, és már kezdte megbánni, hogy nem maradt inkább otthon Fannyval kettesben az ágyban és fogadta el a szabadnapot és másnap vette volna bele magát az ügybe a helyi kollégákkal. 

– Térjünk a lényegre. 

– A hulla szájában egy üvegcse volt láncon lógva, az üvegben pedig egy papírcetlin a te neved állt. 

– Ez érdekes – pillantott fel Tristan, most először ténylegesen odafigyelve a vele szemben ülőre – folytasd. 

– Nagyon nincs mit folytatni, ennyi. Nem tudjuk ki ő még nem sikerült azonosítani – Alexander a táskájába nyúlva húzott elő pár képet, majd Tristan elé tolta őket a faasztalon – Neked ismerős ez az ürge?

– Hol találtátok meg pontosan?

 – Az Arbor tóban Angliában

– Nem ismerem. És ha most megbocsátasz.

– Ez nem az első áldozat, ő volt az első – folytatta tovább Alexander, bár már kezdett az agyára menni Tristan nagyképűsége, de elé tolt egy másik képet is, egy halott nőről. 

Hunetr az összepréselt ajkain keresztül hangosan szívta be a levegőt. 

– A kurva életbe – csapott az asztalra akkorát, hogy a poharak is megremegtek rajta. 

– Egy sorozatgyilkosról van szó, aki az áldozatainak a szájába rejti a te neved. Gondolom még ha nem is vagy rendőr, az ügy érdekel. Valaki eszement módon, de így akar neked üzenni. 

Tristan pár percig mélyen elgondolkodott és fejében a korábbi megoldatlan ügyei pörögtek. 

 – Úgy tudom több állást ajánlatot is kaptál, hát fogadd el valamelyiket. A név miatt, pedig biztosan engedélyezik, hogy részt vegyél a nyomozásban nálunk és dolgozhatunk az ügyön ketten. 

– Kössz, de nem. Nincs szükségem társakra – csóválta meg a fejét Tristan, bár tény az ügy tényleg nagyon felkeltette az érdeklődést, de nem sok kedve volt visszamenni a rendőrségre dolgozni, viszont egy ilyen kaliberű ügybe, másként nem folyhatna bele. 

– Hallottam már a makacsságodról és arról milyen faltörő kosként tudsz viselkedni. 

– Szóval szerinted el tudnál viselni?

– Ha nagyon muszáj – mosolyodott el ismét Alexander, de fejben már háromszor megfojtotta az előtte ülőt egy kanál vízben. 

– Azt kötve hiszem – nevetett fel Tristan olyan hangosan, hogy a helységben többen is feléjük fordultak.

– Ha nem tudnád, mi testvérek vagyunk – dobta be a végső aduját Alexander. 

– Az baszna még be – csattant fel Trsitan és korábbi derűjének már nyoma sem volt az arcán. Nem értette miről süketel itt az előtte lévő, de egy furcsa érzés kerítette hatalmába. 

– Minket ugyan az az ember alkotott, karakter testvérek vagyunk. 

– Honnan veszed ezt a marhaságot? – értetlenkedett tovább Tristan de már a köd oszalni kezdett a fejében. A múlt bűnei, hát persze. 

– Ahogy elnézem a fejed, már kapizsgálod. Soroljam a címeket vagy menni fog egyedül is? – Alexander arcán is hasonló gúnyos mosoly ült ki, mint korábban Tristanéra. 

– Felőlem lehetsz akárki is, akkor sem dolgozom együtt senkivel – jelentette ki a volt nyomozó.  

 Alexander mélyet sóhajtott, de nem akarta elengedni Huntert, hiszen a zsigereiben is érezte, hogy ő lesz a gyilkosságok megoldásához, a kulcsot pedig mindig jó ha magánál tartja az ember. 

– Nézd, én voltam az első, így most leszek én az okosabb. Fogadd el az állást, kérd át magad az ügyhöz és oldjuk meg ezt a gyilkosságot – tett egy újabb próbálkozást az anglai nyomozó és egyedül csak az ügy minél hamarabbi felgöngyölítése szögezte oda a székhez. 

– Jobb ötletem van, elmész, én megoldom az ügyet és közünk sincs egymáshoz. 

– Mi találtuk a hullát – Alexander kezei ökölbe szorultak a pohara mellett, állkapcsa megfeszült. Még csak az hiányzik, hogy ez a majom elvegye tőle az ügyet. 

– Nézd nyomozókám, egy kötetet kaptál, én kettő, valószínű nem ok nélkül.

– Ha befejeztétek a farok méregetést – csattant egy apró kéz az asztalon kettejük között – akkor akár el is indulhatunk. Az éjszakai járat egy óra múlva indul, sietnünk kell.

Lotti vörös tincsei jelzőlámpaként libbentek meg a két nyomozó között, de mire felocsúdtak, már csak a nő alakját látták kilépni a The Balck Cat ajtaján. 

Színezd ki az életem

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Carnory nevű kislány. Ez a kislány a világon mindennél jobban szeretett volna zenész lenni.

Kiskora óta imádta a zenét, szeretett énekelni és gitározni. A falujukban volt egy zenész, aki nagy hírnévre tett szert a közeli falvakban. Sok helyre hívták muzsikálni esküvőkre, a tehetősebbek születésnapokra és temetésekre is. Amikor csak ideje engedte szívesen tanítgatta a kis Carnory-t, mert nagyon megszerrette a kislányt, aki reggelente énekelve ment a közeli boltba.