• Könyvajánló

    2021 összesítő

    Sziasztok!

    Év vége lévén hoztam egy kis összesítő listát és néhány számot.

    64 könyv, 21812 oldal, legalábbis a molyon számlált adatok szerint. Ehhez hozzájön az a néhány kézirat és interaktív történet amik még nem jelentek meg illetve novellák, úgy hogy összeségében egy nagyon nagyon jó év volt olvasás szempontjából.

    Sok kihívásban vettem részt, így sok könyvet szempontok miatt olvastam el így a hosszú-hosszú listámról fogytak azok a könyvek, amelyek jó ideje várakoztak. Következő évben azonban már csak a meglévő kihívásokat szeretném befejezni és most a polcomon heverő könyveket szeretném fogyasztani 😀

    Készítettem egy képet, melyen azok a könyvek szerepelnek, amelyeket olvastam idén. És igen, ez nem mind, viszont jól mutatja, hogy a meglévő könyveimből alig olvastam, mellette sok ebookot olvastam és akadt nem egy kölcsön könyv is. Ami nem baj, de ideje most a polc felé figyelnem.

    Sok új szerzőt ismertem meg, és elég sok magyar szerzőtől is olvastam szerintem. Nekik külön köszönet, nem csak a jó könyvekért, hanem a kedveségért is, amivel felém és az olvasók felé fordulnak.

    Jövőre szeretnék még több magyar szerzővel megismerkedni és remélem erre lesz is lehetőségem.

    Akikhez pedig közelebbi kapcsolat fűz, bizalmat szavaztak nekem, megmutatták a kéziratukat nekik továbbra is csak azt tudom ígérni, hogy tőlem telhetőleg segíteni fogom őket és számíthatnak rám 😉 <3 <3

    Illetve még egy számadat, ez a 49. bejegyzés a blogon ebben az évben 😀 majdnem jó lett nah 😀

  • Rövid történetek

    Erane K. Bront – Carnory

    Színezd ki az életem

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Carnory nevű kislány. Ez a kislány a világon mindennél jobban szeretett volna zenész lenni.

    Kiskora óta imádta a zenét, szeretett énekelni és gitározni. A falujukban volt egy zenész, aki nagy hírnévre tett szert a közeli falvakban. Sok helyre hívták muzsikálni esküvőkre, a tehetősebbek születésnapokra és temetésekre is. Amikor csak ideje engedte szívesen tanítgatta a kis Carnory-t, mert nagyon megszerrette a kislányt, aki reggelente énekelve ment a közeli boltba. 

    pixabay/Sponchia
  • Könyvajánló

    Irvin D. Yalom – Szerelemóhér

    és más pszichoterápiás történetek

    Sziasztok!

    A Szerelemhóhér a második könyv volt, amit Irvin D. Yalomtól olvastam, és ez is nagyon tetszett. Az első A magyar macska átka volt, ami kezdésnek talán pont jó. Nekem kicsit könnyedebb és könnyebben emészhető volt, annak ellenére hogy a fő téma az élet és a halál volt benne. A Szerelemhóhér szerintem nehezebb. Lassabban is olvastam, volt hogy történetek között napok teltek el, mert nem volt hozzá meg a kellő hangulatom, hogy kézbe vegyem. 

  • blog

    Jud Meyrin – A múlt bűnei

    Sziasztok!

    Jud Meyrin, azaz Megyeri Judit első regényét olvastam el nemrégiben. Már nagyon kíváncsi voltam rá. Sokszor szembejött velem a különbőző oldalakon, de igyekeztem kerülni minden részletet és információt róla, hogy teljesen ismeretlenül vághassak bele a könyvbe 🙂

    Annyit elárulok így beharangazóként, hogy eddig a négy könyv közül nekem valamiért most ez a kedvencem 🙂 Bár szerettem a Rózsakői rejtélyek első és második részét, illetve a Lowdeni boszorkányhajszát is, de valamiért Fanny és Alexander története teljesen beszippantott és minden nap alig vártam, hogy olvashassam a könyvet. 

  • Írók az Olvasókhoz

    Írók az Olvasókhoz

    Sziasztok!

    Beköszöntött a december és egy újabb hónap is. Ezzel el is érkezvén a rovat második bejegyzéséhez.

    Ebben a hónapban L. J. Wesleyt, Robin O’Wrightlyt és Megyeri Juditot kértem fel, hogy üzenjenek nektek 🙂

    Mivel a mind a hármójuktól olvastam már pár könyvet, azt kell mondjam szerintem az üzeneteik nagyon is illenek az írókhoz. 🙂 Ezúttal is köszönöm nekik, hogy részt vettek ebben 🙂