Irvin D. Yalom · Marilyn Yalom – halálról és életről

Sziasztok!

Nem az első Yalom könyv, amit olvasok, de nem is az utolsó. Mégis azt hiszem ez volt a legnehezebb olvasmány, bármennyire is el akartam olvasni, egy részem halogatta, nem ok nélkül. 

Irvin és Marilyn fájdalmasan őszinte könyve az öregségről, halálról és életről, a sírig tartó szerelemről. 

„Jó kis páros vagyunk: én a myelomámmal, ő a szívével meg az egyensúlyzavarával.

Két kis öreg, amint az élet utolsó táncát járja.”

Mint ahogy fentebb írtam a kötet tényleg fájdalmasan őszintén beszél mind az öregségről, betegségekről és a halálról. Marilyn szemszögéből beleláthatunk milyen egy halálos beteg idős embernek szembenézni a halállal és az elmúlással, hogyan engedi el apránként az életét és milyen végig néznie szeretett férjének szenvedéseit.

Irvin fejezetei pedig hol terapeutaként hol pedig mint férj mutatja be a legnagyobb félelmeit. A betegség és memória problémák, a saját halálától való félelme, de mindenek előtt imádott felesége elvesztését. A könyv végén pedig magába a gyász folyamatba látunk bele. 

Eddig is azért tetszettek Yalom könyvei, mert nem csak mint terapeuta hanem mint ember is bemutatta egyes eseteit, akár saját nem túl pozitív véleményét egyes betegeiről vagy épp saját fóbiáinak és problémáinak bemutatását. Ez a könyv azonban ezeken is túltesz. 

A rossz dolgok mellett csodálatos szerelmük is megmutatják az olvasóknak, ami nem egyszer könnyeket csalt a szemembe. 

Nehéz könyv, komoly és fontos mondanivalókkal. Mindenkinek érdemes lenne legalább egyszer élete során elolvasni, de inkább többször. Nagyon sok ember fél a haláltól és az elmúlástól. 

Talán pont ezért ennyire nehéz ezt a regényt is olvasni. 

Nem bántam meg, hogy elolvastam és még biztosan el is fogom. 

Néhány kedvenc részt kiemeltem, most kicsit többet a megszokottnál, mert tényleg minden sorában rejt valamit. 

„Nincs nagyobb boldogság, mint fogni Marilyn kezét. Nem tudok betelni vele. Ez így van gimnazistakorunk óta. A többiek mindig cukkoltak bennünket, hogy még a Roosevelt Gimnázium büféjében, ebéd közben is fogtuk egymás kezét – és most, hetven évvel később is így teszünk.”

„Hetvenhárom évvel ezelőtt szerettem bele, nemrég ünnepeltük a hatvanötödik házassági évfordulónkat. Tudom, hogy nem megszokott dolog ilyen mélyen és ilyen sokáig szeretni valakit. De még most is felélénkülök, amikor a feleségem belép a szobába.”

„Természetesen soha nem csatlakozhatom hozzád. Te és én soha többé nem leszünk már együtt. Ez csupán mese! ”

„Saját magunkat csapjunk be, ha nem tudjuk vagy akarjuk elfogadni a létezés tünékenységét.”

„Sok gyászoló özveggyel dolgoztam együtt, akiknek az állapota idővel javult – tudom, hogy ez lassú folyamat, egy-két év, de előbb-utóbb bekövetkezik. Ennek ellenére szabotálom saját erőfeszítéseimet a vigaszra azzal, hogy rögvest az egyéb nyavalyáimra koncentrálok – a koromra, a memóriaproblémáimra, a fizikai állapotomra, különösen az egyensúlyzavaromra, ami miatt nehezen tudok bot vagy járókeret nélkül járni. ”

„A másik dolog, ami Irv írásaiból megfogott, és gyakran eszembe jut, az Nietzsche gondolata: „Halj meg idejében!” Jelenleg éppen ezzel viaskodom. Vajon számomra mikor van itt az ideje a meghalásnak? Van értelme meghosszabbítani az életemet, ha ez az élet az állandó fizikai tehetetlenséget jelenti? Mi történik, ha dr. M. azt mondja, hogy az immunglobulin-terápia nem működik? Mi lesz, ha újabb kezeléstípust ajánl? Megmondom, mi lesz: közlöm velük, hogy a palliatív gondozást választom, és kérem, hogy az orvosok segítsenek hozzá a lehető legfájdalommentesebb halálhoz. Kérni fogom az orvos-asszisztált öngyilkosságot. Úgy gondolom, hogy az életemmel vagy halálommal kapcsolatos döntés elsősorban az én kezemben van. Én pedig kezdem úgy érezni, hogy a halál „megfelelő” időpontját nem hónapok vagy évek távlatában kell meghatározni, hanem inkább hamarabb, mint túl későn. Már elkezdtem tudatosan érzelmileg elszakítani magamat a tárgyaktól és az emberektől. ”

„Nem egyenlő a véggel – milyen erősen, milyen makacsul ragaszkodik az ember az idők kezdetétől fogva ehhez az elképzeléshez. Mindannyian félünk a haláltól, mindenkinek meg kell találnia módját, hogy megbirkózzon ezzel a félelemmel. Marilyn, pontosan emlékszem arra, amit olyan gyakran mondtál nekem: „Egy nyolcvanhét éves nő halála, akinek nincs mit megbánnia az életben, egyáltalán nem tragédia.” Ez az elgondolás, hogy minél teljesebb életet éltünk, annál kevésbé tragikus a halálunk, annyira igaznak hangzik most számomra.”

„Megcsókolom a homlokát. A bőre máris hűvösebb: megérkezett a halál.

Drága Marilyn. Az én drága Marilynem nincs többé. ”

A korábban olvasott könyvek Irvin D. Yalomtól:

Irvin D. Yalom – Szerelemóhér

Irvin D. Yalom – A magyar macska átka