Friewald Ruben – Fuss, Fehér Tenyér

Sziasztok!

Egy a mai napon megjelenő könyvről hozok nektek ajánlót, melynek előolvasására a író, Friewald Ruben kért meg. A felkérésnek természetesen nagyon örültem, hiszen mindig öröm új szerzőkkel megismerkedni és a felém tanúsított bizalmuk. 

A cím alapján bevallom valamilyen indiános sztori villant fel elsőként a fejemben, aztán az első információkból meg is tudtam, hogy egy modernkori robinzonád történettel lesz dolgom. 

Elsőre tehát teljesen megfogott a dolog és lelkesen ugrottam bele az olvasásba. 

Mielőtt azonban rátérnék a saját gondolataimra, véleményemre előbb a fülszöveget nézzük meg, mert ebből már egy csöppnyi ízelítőt kapunk, miről is lesz szó. 

“Friewald ​Ruben regényének középpontjában az általa elképzelt szélsőséges alteregója, Mathilde Frowin Hildegard áll, aki egyszerűsége ellenére már-már sablonos életet él párjával, Ausztria legszebb férfimodelljével, Floriannal. Bár Mathilde a párja mellett fényűző életbe csöppen, gyorsan belefásul a szürkeségébe és a látszólagos jelentőségtelenségébe. Ez a lejtmenet tereli őt abba a csapdába, ahonnan csak önmagát legyőzve menekülhet. A szerző célja, hogy a már jól ismert klisék egy pillanat alatt átforduljanak egy olyan tragédiába, amellyel az olvasó ritkán találkozhat. Egy baleset során egy teljesen más helyre, a szentinelézek világába kerül, ahol csodával határos módon életben marad, de ezt csupán a véletlenek misztikus összecsengésének köszönheti.

A sziget azonban egy csapda – a kétségeink csapdája.

Ahol nem menekülhetünk önmagunk elől sem.

Vajon ki az ember és ki az isten? Ki él valójában, és ki az, aki csak imitálja azt?

Mathilde-nak nem csak azért kell küzdenie, hogy életben maradjon, hanem azért is, hogy fel ne fedjék legnagyobb titkát: ő valójában nem az, akinek a szigeten hiszik…”

Az első fejezetek nagyon megfogtak. Kedvelem, ha két idősíkon halad egy regény, szóval ezzel megvett. Aztán ott az alap szituáció, amit a fülszövegből meg is tudunk, hogy Mathilde egy férfi topmodellel van együtt. Bevallom nekem ez nagyon bejött, hogy végre icipicit fordítva vannak a dolgok és a férfi a szebb úgymond. Bár nyilván most ezt lesarkítottam kicsit, mert ennél jóval bonyolultabb kettejük kapcsolata, de itt jött az érzés, hogy végre valami más kicsit. 

Aztán főhősnőnk belecsöppent a szentinelézek világába és itt vesztettem el a lelkesedést picit,

EGY KIS SPOILER

mert voltak részek amiket átugrottam az ebéd benn tartása érdekében. De amennyit el bírtam olvasni, az élethűre sikerült. A kannibalizmus megjelenítése hozzá tartozott a kultúrához, szükséges volt, de ezen részek voltak, amikre azt mondtam, hogy nekem nem jöttek be.

SPOILER VÉGE

Érdekes volt végig belelátni egy ilyen nomád (itt jegyezném meg és köszönet érte az írónak, aki segített benne, hogy pontosabb legyen a dolog, ők „egy konzervált neolit társadalom és annak őrzik a valóságban a mai napig is minden elemét  kultúrába”). nagyon tetszett ahogy az író bemutatta a szigetetet ahol ezek a “vademberek” élnek. Igen szándékos az idézőjel, hiszen ahogy egyre többet ismerünk meg belőlük Mathildon keresztül, úgy nyílik ki egy másik világ és gondolkodásmód felé a látószögünk. 

Tetszett nagyon mindkét fél részéről a Shekari kultusz bemutatása és ennek folyamata. Az elejétől a végéig zseniálisan volt felépítve. 

Mathilde kapcsolata Floriannal érdekes szál volt és kellett is ahhoz, hogy jobban megismerjük főhősünk gondolkodását és meglássuk ő maga mennyit is változik a szigeten töltött idő alatt. 

Egy két helyen volt csupán ahol belezavarodtam a történetbe, és ezen helyeken éreztem azt is, hogy némi plussz információval érthetőbb lett volna és kerekebb a történet. És talán ebből következik az is, hogy néhol azt éreztem túl nagyot ugrottunk két jelenet között. 

A könyv vége igazi nagy csattanó volt számomra. Meglepetés volt a javából és mélyen elgondolkodtatott a tetteinkről és azok következményeiről. 

Többet nagyon nem is szeretnék elárulni a szigeten történt eseményekről, inkább rátérek pár mondat erejéig a karakterekre. Nem volt olyan szereplő a történetben akiről azt éreztem, hogy felesleges. A szentinelézek törzsfőnöke Rajav, a sámán Thukulu, Mathilde szigeten szerzett barátnője Khiana, a fotós Jean Capet és Folrian mind egytől egyig kidolgozattok voltak és szerethetőek vagy épp nem, de tény, hogy szükségesek.

Mathilde volt az egyedüli, akivel hadilábon álltam/állok, mert voltak szituációk, ahol nem értettem a viselkedését, és nem tudtam hova tenni, hogy miért nem borul ki jobban, miért ennyire közönyös, stb. Voltak nagyon szerethető pillanatai, ahogy próbált az embereknek segíteni, a Vadásszal és Khianával való viszonya. De Floriannal való kapcsolatát is néhol zavarosnak találtam.

Vadász volt az a karakter, akit én ebben a történetben nagyon szerettem, okos, bátor és nyitott személyiség, róla többet is szívesen megtudtam volna. 

Mivel Vadász lett az egyik kedvencem, ide beteszek egy idézetet róla: 

“Szelíden és óvatosan mutatta ki. Bár megtanulta kultúrámat, és beszélte nyelvünket, mégsem úgy szeretett, ahogy az felénk szokás. Én megtanítottam mindenre, amit csak magammal hozhattam, cserébe ő megmutatta, hogy mekkora érték a hűség. Minden pillanatban számíthattam rá, de sosem viszonozhattam eléggé. ”

Nálam 5/4 a könyv. 

Összességében tetszett, ahol kissé hiányérzetem támadt, azokon a pontokon is túl tudtam lépni és tovább élvezni a könyvet. Akad benne bőven, amin az ember elgondolkodhat. Én is volt, hogy elmerengtem pár kérdésen, ami olvasás közben vetődött fel bennem. Például: Én hogy reagálnék egy hasonló szituációban? Meg tudnám tenni, amit Mathilde? Meg tudnám-e őrizni az ép elmémet?

Akik szeretik a kalandos, robinzon jellegű történeteket, azok biztosan nem fognak csalódni.

Kedvenc részek:

” – Nézd, mennyi az idő! 

 Éppen éjfél volt. – 0.00. 

Az a perc odafent, a bécsi fénytenger felett éppen a semmiben lebegett. 

 Jelentéktelen volt? 

 Nem hiszem. 

 Se péntek, se szombat. 

 Egy éjjel pillanata a mából-holnapba. 

 Csak egy örökkévaló semmiség. 

Szerelmünk a város felett lebegett, míg ez a perc átadta magát a múltnak, akárcsak az összes többi… 

…mit együtt megéltünk azon az éjszakán.„

„Furcsa emberek ezek a szentinelézek. Volt időm tűnődni azon, hogy miért van az, hogy ennyire vág az eszük, s mégis technológiailag az ősemberekkel vetekszenek. Rá kellett jönnöm, hogy az ember egy legyőzhetetlen lény lehetne. Talán a mai emberek odahaza azért ilyen ostobák, mert egész nap nyelik a szemetet. Hamis értékeik tévútra csalják őket nap mint nap, mit sem törődve azok következményeivel.”

„Itt, mellettük fogtam fel, hogy mi odaát túlnőttünk azon, amit egykor embernek hívtunk. Ők még emberek voltak mellettem, szelídek és törődők. Nem álmodoztak, mert boldogok voltak, minden viszontagság ellenére is. Az a bajunk nekünk, „civilizáltaknak”, hogy már teljesen kiégtünk – már azt sem értékeljük, ha valaki szeret. „

A szerző oldala: https://www.facebook.com/friewaldrubenofficial     

Itt pedig, ha kedvet kaptatok a könyvhöz elő tudjátok rendelni: https://forms.gle/tGNyVmvxnvJo7yZX9