Szántó Dániel – Egy pap vallomása

Sziasztok!

Nagy krimi rajongó vagyok és jó ideje már, hogy úgy adódott, hogy nem olvastam egyet se. Kíváncsian vágtam bele Szántó Dániel könyvébe, főleg mivel rengetegszer jött velem szembe az interneten, viszont pont emiatt, kicsit tartottam tőle. 

Először is a borítója nagyon tetszett, szerintem illik a történethez és elég figyelemfelkeltő is. 

Fülszöveg:

„- Honnan értesült az emberrablásokról? – kérdezte kásás hangon.

Mihály atya felnevetett:

– Onnan, hogy én tüntettem el őket.

– Maga? – Viktor nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el.

– Én bizony. Elraboltam őket, koporsóba fektettem a testüket a föld alá valahol messze innen, és otthagytam őket. Van levegőjük, némi italuk és élelmük. Úgy számoltam, hogy nagyjából egy hétig húzzák. Persze csak ha elég kitartóak.”

Egy hitében megrendült katolikus pap.

Egy megszállott elme kísérlete, elevenen eltemetett kísérleti alanyokkal.

Egy őrült nyomozás, ahol nem az elkövetőt kell megtalálni, hanem az áldozatokat.

Egy kiégett nyomozó és egy törtető nyomozónő küzdelme, miközben az óra kérlelhetetlenül tovább ketyeg…

Szántó Dániel harmadik regénye egy elképesztően nyomasztó és izgalmas bűntény felderítésének magával ragadó története a koszos, maffiózók uralta, csodálatos Budapesten.

A könyv elég érdekesen indul, hogy rögtön az elején a leendő gyilkos vallomást tesz arról, hogy végeredményben meg fog ölni két embert ha a rendőrség, azon belül is Budai Viktor nem lesz elég gyors. 

Itt rögtön felkaptam a fejem, hiszen a legtöbb krimiben pont azt nyomozzák, hogy ki a tettes. Kíváncsian vártam, hogy lesz megoldva az izgalom fokozása, ha egyszer tudjuk ki az elkövető. 

Ezzel eddig semmit nem lőttem le, ez az első oldalakon kiderül. Illetve a fülszövegből is. 

Nos ezek után kezdődött a buli. A szereplők jók voltak, Budai Viktor tipikus nyomozó figura. Losonci Barbara igen érdekes karakter lett a végére, egész meg is kedveltem 🙂 amennyire utáltam az elején. Kíváncsi leszek, hogy alakul a nyomozók között a jövőben a viszony, bár a könyv végére némi elöre jelzést kapunk. A többieket is megkedveltem, úgy hogy remélem a nyomozó gárda marad a következő kötetben is. 

Krimiről van szó és nem is igazán szeretek spoilerezni, szóval nagyon nem térnék ki a részletekre. A történet vezetés tetszett azzal nem is volt gondom. Amitől tartottam, hogy nem lesz izgalom fokozás, izgulás és a találgatás, amiket én a krimikben annyira szeretek, részben megtaláltam ezeket a könyvben részben viszont nem. 

Enyhe spoiler jön, de igyekszem nem nevén nevezni a dolgokat, de akit zavar az ilyesmi, az ezt a bekezdést ugorja át. 

Egy dolog hibázott nekem, hogy bár nagyon sok szereplő került a képbe és a tettestárs is feltűnt egy idő után, megismerhetjük a gondolatait, valahogy az elejétől az volt a gyanúm, hogy nem az egyik szereplő lesz az, hanem egy random kivülálló, így elmaradt az az érzés, amikor ismered a karaktereket és találgatsz hogy melyik lesz az vajon közülök, és a végén lerántják a leplet valamelyik ismert karakterről aki végig az orrunk előtt van. És én pont ezt imádom a krimikben és ez most nem volt meg. Nem éreztem azt, hogy nagyon bárkire is ráterelődne a gyanú. 

Egyedül ez miatt volt egy kis hiányérzetem. De ez ízlésbeli dolog is lehet.  

Volt még egy szál a sztoriban amit nem tudtam hova tenni. Pár jelenet erejéig kaptunk belátást ebbe. Nekem nagyon mellékszálnak tűnt az egész, nem is igazán éreztem hogy kapcsolódik a történethez, és ez érzés végig kísért szinte az egész történeten. 

Ha jól sejtem azonban ennek a szálnak a második kötethez lesz köze, és ha ezt a célt szolgálja, akkor is annyira keveset kaptunk belőle, hogy inkább zavaró volt számomra, sem mint izgalom fokozó, talán ha kicsit több információ lett volna, több jelenet nem érezném így. 

Ezeket leszámítva igen jól megírt könyv, látszik, hogy volt benne munka bőven és tetszett is. 

Nálam ez most 5/4. 

Kíváncsian várom a következő részt 🙂 biztosan el fogom olvasni. 

Kedvenc részek:

“– Anyám egyszer azt mondta, hogy azért kell könyveket olvasni, mert azok megtanítanak a többi ember fejével gondolkodni.”

“Váratlanul érte Viktort, és amikor a férfi azzal a sokatmondó pillantásával a szemüvege fölött magára hagyta, egyre csak a rejtvény sorai visszhangoztak a fejében:

“Sohasem voltam, mindig csak leszek. Nem látott senki, s nem is lehet. Mégis mindenki bennem bízik, aki csak a földön lehet. mi vagyok én?” ”

“A tudatosság összekapcsolása az intuitív benyomásokkal meglehetősen bonyolult. Lehet, hogy látunk valamit, ami rendkívül fontos , csak az adott pillanatban nm fogjuk fel az információ jelentőségét, s ekkor lép működésbe a tudatalatti reflex , ami elraktározza a tapasztalást az agy szürkeállományában, és később megpróbálja a felszínre hozni azt a maga módján. “

Az író oldalát itt találjátok: https://www.facebook.com/szantodaniel