Németh Krisztina – A hazara

Valahol élnem kell

Sziasztok!

Németh Krisztina könyvét már régóta terveztem, hogy elolvasom, a Smaragd Kiadó jóvoltából pedig meg is kaptam. Ezúton is köszönet érte. 

A hazara Hamid Alizada és családja történetét meséli el nekünk úgy, hogy közben Afganisztán, Pakisztán világába kapunk betekintést: üldözések, kegyetlenkedés, kitaszitás. Nem egy könnyű olvasmány, de mégis Hamid története reménykeltő. 

Fülszöveg:

A 70-es évek Afganisztánja olyan változásokon megy át, amely elől az Alizada család sem bújhat el.

Az olvasó, a könyv első felében egy család-, a másodikban pedig egy kalandregényt kap, gyönyörű leírásokkal. Három generáción átívelő vándorlásról szerzünk tudomást. A költözésnek pedig mindig oka van. Hamid elindulásának indoka saját szemével tekintve gazdasági, mert egy barátja jobb életet ígér neki Iránban. Előtte azonban megismerhetjük ősei életét, akik a forradalmak, háborúk elől vándoroltak, és főhősünk kvettai léte is a mindennapos terrorról szól.

Van-e lehetőség maradni ott, ahol a mollah azt terjeszti: „aki megöl akár csak egy hazarát is, megváltotta a jegyét a mennyországba”? A regényből megtudhatják a választ. Az emberöltőként történő helyváltoztatást a kényszer mellett a bizalom mozgatja: „fájdalom nélkül kilépni a múltból csak úgy lehet, ha a jövő boldogságot ígér.

A borító már szerintem alapból elég sokatmondó, ha az ember kicsit jobban megnézi. Szerintem nagyon ütős választás volt és a kivitelezés is szuper lett. 

A könyv első felében Hamid családját, múltját ismerhetjük meg. Gyönyörűen megírt családregény telis tele szenvedéssel, küzdéssel és még valamivel, szeretettel és hittel. 

Ez a része a könyvnek teljesen beszippantott és nagyon nehezemre esett letenni. 

Az Alizada család története nem egyedi, számos család, aki abból a térségből származik, ezen, vagy még rosszabbon ment keresztül. 

Telis tele volt érzelmekkel ez a rész, nagyon jól sikerült megragadni és bemutatni szerintem azt a világot, látszik, hogy tényleg volt benne idő és energia. Szerintem nagyszerűen sikerült. 

A könyv második fele egy fiatal fiú által elmesélt nem mindennapi utazás, szenvedés, küzdés története melyben azért szerepet kap a barátság és a szeretet is. Ashat és Keppat nagyon megszerettem. 

Hamid története is természetesen meghatott, sőt voltak részek ahol teljesen be is szippantott, de nekem hiányzott onnan mégis valami, talán még több Hamid érzéseiből, vagy a felnőtté érett férfi gondolatai főleg a történet vége felé, ahol teljesen felpörögtek az események, és ahhoz képest milyen részletességgel volt kifejtve az iráni utazás ahogy haladtunk a cél felé egyre inkább hiányérzetem lett ezen a téren. 

Az első szerelem, amit Hamid megélt szerintem gyönyörűen lett kibontva és teljesen meghatott az a rész. 

Ashával való közös részeiket szintén nagyon szerettem, mint ahogy azt is ahogy bemutatta, hogy Keppa hogyan segítette Hamidot az útján. 

Hamid része néhol túl lényegretörő volt számomra, mert az első felében jobban ki voltak bontva az érzések, gondolatok. 

Később persze ezen sokat gondolkodtam, hogy egy fiatal felnőtt vajon hogy emlékezhet vissza az élete ezen részeire. Tényleg sokszor kizárta az érzéseit a túlélés érdekében? Ezt teljességgel el tudom hinni.  

A naplószerűség fel volt tüntetve a hátoldalon, számomra mégis akkora volt a kontraszt a könyv első és második fele között, hogy ettől nem tudtam elvonatkoztatni és picit zavart.

Külön-külön szerintem nagyszerűek, de így egybe nekem hiányzott pl Zubair története a két rész közül, akár Hamid elbeszélései által, főleg mivel az első részben annyira megszerettem őt, kíváncsi lettem mi lett vele, hogy jutott el Pakisztánba, alapított családot.  

Közel két héttel az olvasás után, mert hagytam időt magamnak bőven, hogy ezt az ajánlót megfogalmazzam, bár az első verzió, már olvasását követően megszületett, úgy döntöttem, még ezt hagyom magamban érlelődni, mert nyilván a könyv témája hatással volt rám.

Összességében tehát tetszett, ami pedig kevéssé, fentebb kifejtettem már elég hosszan. 

Köszönöm Krisztinának, hogy megírta ezt a történetet, Hamidnak pedig, hogy megengedte, hogy megismerjük. 

Remélem minél több emberhez el fog jutni. 

Nálam 5/4,5. 

Kíváncsian várom az írónő mivel fog előrukkolni legközelebb :). Biztosan olvasni fogom. 

Kedvenc részek:

“Senki nem cipelheti a vállán egy másik ember problémáját, még akkor sem, ha az a családja. Kiállunk értük, segítünk nekik, de a dolgok oroszlánrészéért mindenkinek magának kell megküzdenie.”

“Nincsenek szüleim, nincsenek testvéreim. Csak én vagyok, aki apám vérét továbbviheti, aki hagyhat valami nyomot ebben a posványos világban. Ez a tudat viszont arra ösztönzött: ne egy börtön megkeserdett, bágyadt rabok menetelésétől kiszáradt udvarán hagyjam ezt a nyomot, hanem egy szabad földön, ahol megbecsülhettem azt a hatalmas ajándékot, hogy még élek. “

“ – Ez egy olyan ajándék, ait olyan barátomtól kaptam, aki nagyon fontos volt az életemben. 

 – És miért adod nekem? – kérdezte, pedig tudtam, hogy tisztában van a válasszal, csak játszott velem. 

– Mert csak olyan embernek adhatom, aki a legfontosabb számomra…”