Delia Owens – Ahol a folyami rákok énekelnek

Sziasztok!

Nem tudom voltatok-e már úgy egy könyvvel, hogy éreztétek, tudtátok, hogy hatással van rátok, de nem tudtátok sem kiemelni, sem pedig megfogalmazni mi is az pontosan. Nos néha velem előfordul, hogy ráakadok egy-egy olyan könyvre, ami ilyen hatással van rám. Ilyenkor általában napokig nem tudom hova tenni a dolgot, de volt hogy hetekig gondolkodtam rajta. Ahol a folyami rákok énekelnek is egy ilyen könyv. Érzem hogy hatással volt rám, tudom, hogy tanultam belőle valamit. El kellett olvassam, mert volt benne valami, amire nekem szükségem volt. Csak még nem tudom mi az. Nem találom rá a szavakat és nem is tudom megfogalmazni. Idővel eljön ennek is az ideje. Addig is csak azt tudom mondani hogy olvassátok el, mert megéri. De térjünk rá a könyvre kicsit bővebben is. 

Fülszöveg:

Delia Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és 60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel.

Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki érdeklődik a különleges, magának való lány iránt…

Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő „Lápi Lányra” terelődik.

Az Ahol a folyami rákok énekelnek egyszerre fordulatos krimi, érzékeny fejlődésregény, valamint a vadon és az emberi lélek lenyűgöző természetrajza.

Pár éve mikor megjelent a könyv elég sokat jött velem szembe. Mind a címe mind a borítója és annak színei megfogtak. De általában úgy vagyok az ilyen mindenhol szembe jövő könyvekkel, hogy túlságosan nyomják és biztosan csalódni fogok benne. Mint mikor a filmeket agyon hype-olják azt nesze semmi fogd meg jól lesz vagy egyszer nézhető kategóriába rakom a megtekintés után. 

Pont ezért vártam ezzel a könyvvel eddig és most egy kihívás miatt döntöttem úgy, hogy mégis belevágok. 

Mint ahogy olvashattátok egy lápon játszódik a regény és a főszereplő kislány Kya életét fogja bemutatni egészen a gyerekkorától fogva. A szülei és testvérei elhagyják őt, ki ilyen, ki olyan oknál fogva és mire feleszmél már egyedül él a lápon és mindent neki kell megoldani és életben maradnia. 

Az évek során egyre jobban magába zárul, bízni csak magában bízik, de egész jól boldogulni látszik. Az első ártatlan szerelem őt is utoléri, de mint minden ez is sokkalta nehezebb számára hiszen senki nem világosítja fel, senki nem ad neki tanácsokat ezzel kapcsolatban, mégis Tate lesz az a személy, akinek kicsit nyílni látszik. (Tatet is nagyon megszerettem)

Az élet nem kíméli később sem, elárulják, kihasználják, ő mégis mindig talpra áll ám a végső csapást még lehet ő sem bírja ki. A szörnyű körülmények során megismerhetjük azt, ami eddig Kya sem tudott. Többen kedvelik őt mint azt valaha is gondolta volna. Nem csak Jumpin és neje volt, akik segítették az eddig életét.

A történet két idővonalon játszódik. Az egyik a kora gyerekorától indul, a másik pedig a faluban történt gyilkoásságtól, amikor és Kya már felnőtt nő. 

Az írónő nemcsak a természetet mutatja be igazán lenyűgöző módon, de azt a folyamatot is ahogy Kya elszigetlődik a többi embertől, azt ahogy szerelembe esik, ahogy a sajátos módján megtanul szeretni annak ellenére mennyi fájdalom éri élete során. Érdekes volt abba is bepillantani, hogy egy ilyen ember gondolkodásmódja mennyire megváltozik. Hiába olvasott, tanult hiszen Kya nagyon is okos volt, de a társadalomtól való elszigetelődés miatt máshogy látott dolgokat. A természet és láp iránti szeretete erős volt, hiszen neki a láp lett a mindene, a családja, az otthona. Sokszor szomorodtam el a könyv során és sírattam meg Kyát. A regény végére annyira megszerettem, hogy alig akartam elengedni, de a történet vége kárpótolt mindenért. 

Annyira drukkoltam neki, hogy boldog élete legyen, és hogy mennyire lett az? Ezt mindenki döntse el maga. Aki igazán figyel Kyára az szerintem tudni fogja. 

Csodálatos könyv volt, nálam egyértelmű hogy 5/5. Mindenkinek ajánlom, igazán megható történet.

Kedvenc részek: 

Számtalan volt benne, hol az érzések, hol a tájak leírása miatt, de rengeteget jelöltem be, de íme három közülük .

„Néha ismeretlen éjszakai hangokat hallott, vagy megijedt a közelben lecsapó villámtól, de valahányszor megbotlott, a táj ott volt, hogy elkapja. Míg végül egy óvatlan pillanatban a szívfájdalom elszivárgott, akár a víz a homokban. Még mindig ott volt, de már a mélyben. Kya a lélegző, nedves földre tette a kezét, és a láp lett az édesanyja.”

„Ha valaki érti, mi az a magány, a hold biztosan. Kya lassan visszatért az ebihalak kiszámítható életciklusához, a szentjánosbogarak táncához, és még mélyebbre ásta be magát a szótlan vadonba. Úgy tetszett, a természet az egyetlen olyan kő, ami nem billen ki alóla a folyó közepén.”

„Kya azzal is megelégedett, hogy részese lehet a természet körforgásának, ami épp olyan biztos, mint az apály és a dagály váltakozása. Úgy kötődött a bolygójához, ahogy kevesen ezen a világon. Mély gyökerekkel kapaszkodott a földbe. Őt ez az anya szülte.”