Versek

  • Blogbejegyzések,  Versek

    Kérlek

    Próbálok emlékezni a hangodra. Bársonyos, lágy vagy keményebb, erős. Tudod melyik mesét hallanám szívesen? A varga és az ördög, vagy a három ördög és a …. nah ez az, már nem emlékszem, mint ahogy a Piros szemű görgetegre se, amit azóta is próbáltam ezer helyen megkeresni, mert tudom, hogy egy újságból olvastattam fel ezerszer. Biztosan nagyon untad. Pár sorra emlékszem, de nem mindre. Te biztosan emlékszel rá. 

    Meséld el nekem kérlek.  

    Próbálok emlékezni az illatodra. Tudom melyik volt a kedvenc parfümöd, évek óta megveszem időnként, de nagyon ritkán használom. Az elején segített, de ha ma megszagolom már nem olyan, vajon ez az emlék is ennyire megfakult volna már? Tudod, most már nem kell megkérjelek, hogy fúj rám egy kicsit. Már nagy vagyok, van sajátom, befújom magam és mégsem olyan, már nem érzem olyannak. 

    Fújd rám kérlek. 

    Próbálok emlékezni az érintésedre. Milyen volt mikor  magadhoz öleltél. Hogyan vigasztaltál, mikor szomorú voltam. Vajon megsimogattad a fejem elalvás előtt, adtál puszit? Bárcsak fel tudnám idézni milyen volt, de ne aggódj így is tudom, hogy megtörténtek. Tudom mennyire szerettél, és ha nem is tudnám az utolsó soraid emlékeztetnek erre. Csak tudod az idő sok emléket elvett. De igazad volt, nem maradtam magamra sose. És mégis…

    Ölelj magadhoz kérlek. 

    falakmögött

  • Blogbejegyzések,  Versek

    Viharváró

    Várom a vihart, mit régen kettesben néztünk

    A ház teraszán, egy régi széken ültünk.

    A sötétben villám csapott mellénk

    A boltozat mennydörgött felénk.

    A természetet néztük, én kértem

    Szerettem és veled nem féltem.

    Várom a vihart, mert te jutsz róla eszembe

    Az öledbe bújva, dolgos kezed a kezembe

    Az éjszaka fénylik, reng az ég felettem

    Rettegek. Ki van most mellettem?

    Kinn állok, a természetet nézem

    S közben emelkedik szívverésem. 

    Várom a vihart, pedig már nem vagy velem 

    A nehézségeket nélküled átvészelem.  

    Nehéz az élet a jelenléted nélkül

    de tudom, újra velem leszel végül. 

    A ház ablakából a természetet nézem

    Védve vagyok, mégis átjár a halálfélelem. 

    Várom a vihart, hogy újra lecsapjon

    De addig is tudd, hiányzol, nagyon.

    Érzem, a vihar már a közelben

    Én újra gyerek leszed öledben.

    A ház teraszán ülünk, a természetet nézzük

    És újra szeretni fogom veled félelmek nélkül. 

    A képeket Dracsay Zoltán készítette
  • Blogbejegyzések,  Versek

    Labdajáték

    Közeledik a sötétség
    A sötétség mely leránt a mélybe
    A mélybe ahol megmutatja a poklot
    A poklot amitől úgy érzem elpusztulok.

    Közeledik a fény
    A fény amely magával repít a fellegekbe
    A fellegekbe ahol megmutatja a mennyet
    A mennyet amitől újra érzem a reményt.

    Egyszerre közeledik mindkettő
    Nekem mindkettőre szükségem van
    Nem tudok dönteni köztük, így
    Hagyom had labdázzanak velem
    Játsszák le ki lesz a győztes.
    Ki nyer meg engem egy körre.

    Egyszerre járom meg a mennyet és a poklot
    Érzem a bőrömön minden egyes ütésüket
    Érzem a belsőmben mindegy egyes passzolásukat.
    Érzem ahogy az egyik durván beszippant majd kiköp magából
    Ezzel egy időben
    A másik finoman magához húz majd gyengéden felemel.

    Én pedig hagyom had játszanak.
    Játszanak csak, hiszen én menekültem feléjük
    Menekültem feléjük el innen
    El innen mindegy hova.

    És a játék végén
    Mindig tudom ki lesz a győztes
    Mégis mindig
    Újra és újra játékra hívom őket,
    Egy játékra melyben én vagyok a labda
    A játék végén pedig a hulla.